Ha rákeresünk az interneten a Holistic Pulsing-ra akkor biza jó sok információt kaphatunk. Ezen információ halmazban előbbukkanhat egy másik fajta Holistic Pulsing (HP) is amelyenek megalkotója és tanítója Tovi Browning mely a gyengédség hatalma alcímmel, vagy könyvcímmel is rendelkezik. Ez a fajta HP is jelen van már kis hazánkban. Ha a lényegét tekintjük mindkettőnek akkor a céljuk ugyanaz. Kellemes ellazulást nyújtani az embereknek és oldani az energia blokkokat. Hogy miért is alalult ki több fajta HP? Ez nagy valószínűséggel a világban való elterjedésének köszönhető, hiszen biztosan minden terapeuta hozzárak valamennyit a megszerzett tudásáshoz, vagy rájön bizonyos mozdulatokra amelyek szintén hasonló eredményt nyújtanak az addig tapasztaltakhoz.
Maga Schneider Ferenc is elmondta a tanfolyamon amin részt vettem, hogy Ő maga is jóval több fogást, mozdulatot alkalmaz, mint amit régen a mesterétől tanult Bécsben. Tehát az évek hosszú tapasztalata és a páciensek esetleges állapota és a rajtuk való segítés vágya a terapeutában előidézi azt, hogy tovább fejlessze a már megszerzett tudását. Így fejlődik minden és halad előre az idők során.
És íme egy videó amit tanítómmal, Schneider Ferenccel készítettek. Bemutatja és elmondja, hogy hogyan történik a kezelés. És jópár plusz információt is hallhatunk tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése