2011. december 30., péntek

BUÉK!!!!!


Egészségben, Boldogságban Gazdag Új Évet Mindenkinek!

Kívánom mindenkinek, hogy a 2012-es évben legyen minden nap "malaca" :)

2011. december 22., csütörtök

Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!

Ady Endre: Karácsony című versével Szabó Gyula előadásában szeretnék Mindenkinek Áldott Békés Karácsonyt kívánni!


És természetesen Ajnádék is jó ha van a fa alatt :)


2011. december 15., csütörtök

I. Véleménye az első Lélekmasszázsa után.


Nevem I., 44 éves vagyok, először részesültem Holistic Pulsing kezelésben.

Nagyon érdekelt, hogy milyen érzés lesz ez.

Ha becsuktam a szemem, azonnal gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben – az első percekben legalábbis. Tele volt a fejem mindenfélével, a saját életemből, illetve arra is gondoltam, ami jelen pillanatban nem volt fontos, de ott volt a gondolataim között.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem gondolkodom semmin, csak hagyom magam ellazulni a kezelésben.
Első alkalommal éreztem régóta, hogy a feszültség elhagyja a testemet, úgy, hogy nekem tulajdonképpen semmit nem kell tennem, csak hagyni, hogy történjen velem valami… Érdekesnek találtam, ahogy az elmém csendesült, színek kavalkádját láttam, más színeket a különböző testrészek kezelésekor, citromsárgától a szürkéig, rövid ideig lila szín is volt a fej pulzálása közben. 
Többször eljutottam az elalvás pillanatába, miközben azok a gondolatok, érzések, amik nyomasztottak, már nem tűntek olyan fontosnak, és a válasz, a megoldás egyszerűbb lett, ez a nyugodt érzés, belső harmónia hiányzott, elmerültem ebben az állapotban. 
Kezelés után békés, kellemes hangulatom lett, és hónapok óta tartó álmatlanság után, az azt követő éjszaka, ébredések nélkül tudtam aludni, nem voltak nyomasztó álmok, se többszöri felriadások sem.

Hogy mit jelentett a Holisting Pulsing kezelés nekem? 
Egy olyan lehetőséget, ami a fizikai testen kívül a lelket is gyógyítja, ami kihat a környezetünkre, a körülöttünk lévőkre, hisz ha harmóniában vagyok önmagammal, mellettem élőkkel is szebbé tehetjük az életet, ez a kezelés ezt az utat nyitotta meg előttem.
Összefoglalva, ha ilyen hatásos a Lélek Masszás már egy kezelés után is, nem lesz szükség másra, csak erre a masszás technikára, ajánlom jó szívvel másoknak is.
Külön hála és köszönet Kocsis Tímea terapeutának, aki a nagy szakértelemmel, a belőle áradó kedvességgel és segítőkészséggel végzi a kezeléseket.

Visszajelzés egy 70 éves Nagymama részéről :)



A Lélekmasszázsról kedves ismerősömtől, Kocsis Tímeától hallottam elöször.
70 éves nagymama vagyok, az én koromban már nem mindegy mit és hogyan masszíroznak, hisz ott a csontritkulás, reuma, izületi betegségek, egyéb gondokról nem is beszélve.

Tímea nagy odaadással és törődéssel végezte el a masszást. Már a masszázs ágyra való felülés gondot jelentett, ami a végére teljesen megváltozott, szinte le tudtam volna ugrani az ágyról a végén...
Fájó izületek, sajgó gerinc az elején, ami a gyengéd, de mégis hatásos ringatás és vibrálás hatására fokozatosan elmúlt, a kezelés végére mit sem éreztem a fájdalomból.
Éreztem közben ahogy rángatóznak az izmaim, izületeim, mintha megindult volna az energia áramlás, mintha működni kezdtek volna újra. Eközben határtalan nyugalmat és kellemes érzést éreztem, a fizikai fájdalom megszűnésével, a kedvem és életerőm is növekedett.

Kezelés után szépen kipirosodva, fájdalmak nélkül, nyugodt, szinte kipihent állapotba kerültem. Az azt követő éjszaka alatt végre tudtam aludni, egyszer sem ébredtem fel, ami hosszú hónapok óta nem történt meg velem. A térdeimben lévő fájdalom megszűnt napokra, képes voltam gyalogolva hosszabb távokat is menni, tehát a Lélekmasszázs hatása napokig érezhető volt.

Tímea már harmadszor jön hozzám kezelni, minden ilyen kezelés után egyre jobban vagyok, gyógyítja vele lelkem és idős testemet is. Most jól érzem magam, hála Tímeának, az ő tudásának és kedvességének, törődő figyelmességének.

2011. december 9., péntek

Jim Carrey új "arca" amit még sosem láttunk... Érdemes megnézni! / Talpmasszázs

Kedves Barátaim, Ismerőseim!

A hétvégét Budapesten töltöm talpmasszázs tanfolyamon. Így majd talpatokon keresztül is kényeztethetlek benneteket ezután.
Egy kis rövid leírás a talpmasszázsról:

A talpmasszázs hatékony segítséget nyújt egészségünk megőrzésében. Javítja az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer működését. Kiegyensúlyozza az energiaáramlást, a vér- és nyirokkeringést.


A talp a test térképe. A két láb, a bal és a jobb testfélhez igazodva egységet képez. A kettős szervek területei tehát, mint például a vesék, mindkét lábon megtalálhatók. A középen elhelyezkedő testrészek, mint a pajzsmirigy, mindkét talp belső felületén keresendők. A talpmasszázs kiindulópontja az, hogy testünk minden szerve összeköttetésben van talpunk különböző felületeivel. A "közvetítőcsatornák" ezúttal az idegek helyett az energiapályák. Rajtuk keresztül a lábon bizonyos pontok masszírozásával közvetlenül ingerelhetők, vagy nyugtathatók a szervek.
Ha egy testrész vagy szerv beteg, keringése rossz, a megfelelő pont a talpon különösen nyomás vagy fájdalomérzékennyé válik. Ha ezt a pontot masszírozzák, a hozzá tartozó testrégió keringése javul.



A talpmasszázs különösen hatásos a belső szervek funkcionális zavarainál, mint öngyógyító módszer.Főként anyagcsere-betegségeknél, gerincbetegségeknél és csökkent hormontermelésnél születtek eddig sikerek. Pajzsmirigyprobléma és tarkófájás esetén feltétlen ajánlott. Pozitívan hat szív- és keringési panaszoknál is, kedvezően befolyásolja a légzőszervi (asztma, allergia), a hólyag-, a vesepanaszokat, az emésztési zavarokat, a reumát és a bőrproblémákat is. A masszázs a megrekedt energiát ismét nyugodt folyásba tudja hozni. Fokozza a szervezet védekező erejét. Lélektani, lelki hatással a masszázs szorongástól, feszült állapotokból szabadíthat meg. Energiákat tesz szabaddá, a tartás, az arckifejezés megváltozik. Lelki fájdalmakban is segítséget nyújt.


És persze amíg távol vagyok, hogy addig se unatkozzatok megosztok veletek egy videót. Az előadó Jim Carrey akit most egy teljesen új arcáról ismerhetünk meg. Jim Eckhart Tolle-tól tanult. De, hogy mit arról nem árulok el többet, ugyanis a videóból minden pontosan kiderül.


Szép hétvégét Nektek!  




És íme a videó:



2011. december 7., szerda

Találj vissza önmagadhoz! - Cikk a Wellnes Cafe weboldalról


Rossz a hangulatod, problémáid vannak, vagy úgy érzed, vészesen kimerültek az energiaraktáraid? A lélekmasszázs segíthet!



A lélekmasszázs filozófiája

A Holistic Pulsing vagy Lélekmasszázs a kineziológia, a reflexológia, az akupresszúra és a bioenergetika elvein alapuló manuálterápia, ami tágabb értelemben a masszázsformákhoz tartozik, bár a kezelések kényelmes ruhában történnek. Az ausztrál őslakosoktól származó módszernek a múlt század elején két alapirányzata alakult ki Európában. „Az egyik intenzívebb mozdulatokból álló „lágy csontkovácsolás”, ami a csontok és ízületek korrekciójával foglalkozik, a másik pedig egy lágyabb, gyengédebb eljárás, amely a testben áramló energiablokkok feloldására, valamint a szervezet természetes védekező- és öngyógyító képességének aktivizálására fókuszál – magyarázza Schneider Ferenc, a bécsi Holistic Pulsing Intézet referencia terapeutája és trénere.”

Mindennapi félelmeink

A mai stresszes, rohanó világunkban nap mint nap számos káros impulzusnak vagyunk kitéve, ami sokunkban idézhet elő szorongást és félelmet. Ezek a negatív érzelmek energiablokkokat hozhatnak létre a szervezetünkben, amelyek különféle betegségek formájában nyilvánulnak meg. Gyakran azonban egyszerűbbnek tűnik a panaszokkal orvoshoz fordulni, mint változtatni a hozzáállásunkon és a berögzült gondolkodásunkon. „ Egy meglévő betegség esetén valós gyógyulás addig nem következik be, amíg meg nem szüntetjük a kiváltó okokat. A Lélekmasszázs nem tudja, és nem is kívánja az orvoslást helyettesíteni, ám alternatív és kiegészítő terápiaként meglepő sikereket képes elérni, mivel intenzíven hat a lelki egyensúly visszaállítására – fűzi hozzá a szakértő.”


Éltető impulzusok

 Az univerzumban minden vibrál és rezeg, éppúgy, ahogyan a bennünk lévő életenergia is. Lelki problémáink megjelennek az energetikai testünkben, és amennyiben ez az állapot tartóssá válik, egy idő után a disszonanciákra fizikai testünk különféle betegségekkel válaszol. A fizikai érintés mindannyiunk számára rendkívül fontos, ennek hiánya testi, lelki és szellemi szinten egyaránt egészségkárosodást eredményezhet. A bioenergetika törvényszerűségeiből kiindulva gyengéd és lágy ingerekkel lehet a legintenzívebb élettani hatásokat elérni, amelyek intenzíven inspirálják a testet, a szellemet és a lelket. „A ringató és vibráló fogások a test akupunktúrás pontjain haladnak végig, és a meridiánokon keresztül mozgósítják egy-egy szerv energetikai rendszerét. A pulzáló és ringató technika hatására az egész test gyengéd rezgésbe jön, ami segít az ellazulásban, és a tudatalattiban lévő lelki eredetű blokkok feloldásában, amelyek megakadályozzák a testben lévő életenergiák szabad áramlását és az öngyógyulást.  A kellemes, gyengéd ringatás hatására aktiválódik a sejtemlékezet, és ennek következtében a sejtek visszatalálnak a saját ősi rendeltetésükhöz – mondja a szakértő.”

A ringatás varázsa

A Holistic Pulsing rendkívül kellemes és pihentető élmény, ami valóságos felüdülést nyújt a rohanó hétköznapokban. A kezelés ellazítja az egész testet, erősíti az immunrendszert, elősegíti az emésztést, serkenti a vérkeringést, és enyhíti a stressz okozta vegetatív panaszokat. A módszer kiválóan alkalmas betegségmegelőzésre, illetve életviteli zavarok, párkapcsolati problémák esetén is hatékonyan alkalmazható. A Lélekmasszázs felszabadítja a belső kreativitást, amelynek segítségével választ kaphatunk a kérdéseinkre, és megtalálhatjuk a saját utunkat.

2011. december 3., szombat

Lélekmasszázs (Holistic Pulsing) és/vagy Lágy csontkovácsolás



Kedves Olvasó!


Kocsis Tímea vagyok és Veszprémben élek. Örülök, hogy találkozhatunk, még ha előszőr csak virtuálisan is. Örülök, hogy megismertethetlek a Holistic Pulsinggal (HP) avagy a Lélekmasszázzsal és a HP másik ágával a Holsitic Intuitiv Pulsinggal azaz a Lágy csontkovácsolással.
A weblapomon részletesen is olvashat a Lélekmasszázsról és a Lágy csontkovácsolásról.

Várlak szeretettel Veszprémben!



2011. november 29., kedd

A Csend Napok megnyitójáról... :)

A múlt szombati Csend Napok megnyitó rendezvényén vettem részt a veszprémi Dubniczay-palotában mint "lélekmasszőr" :)
A hely ahol elhelyeztek egy kiállító terem volt. Körben pár kép a falon, nagyrészt fiatal férfiak festett vagy rajzolt portréja volt és egy üvegfestmény vázlata. A helyiségben volt még pár szék és egy kényelmes kanapé amit fel díszítettem egy szép terítővel, párnát és lepedőt raktam rá, hogy kicsit otthonosabb legyen a látvány amikor valaki belép.
Azért fura érzés volt egy kiállító terem részét képezni egy masszázs ággyal, de egy idő után már ez sem volt zavaró.


Előszőr egy idősebb hölgy lépett be, régről ismerem is. Érdeklődött, hogy mi az a Lélekmasszázs ??? Aztán elbeszélgettünk, telefonszámot cseréltünk egy későbbi idő egyeztetés céljából.
Majd egy anyuka a kislányával látogatott meg. Előszőr az anyuka kapott egy rövid 30 perces kezelést, addig a kislány a reikiseknél töltődött aki mellesleg meg is volt fázva és igazából gyógyulni is jött közénk.
Az édesanya túl volt élete első lélekmasszázsán és megköszönte, tetszett neki, alig akart felkelni az ágyról,  érdekes élményt kapott a rövidke fél óra alatt ami normál esetben azért inkább egy óra szokott lenni (mármint a teljes kezelés).
Természetesen utána a kislány is kipróbálta és ő rá is kellemesen hatott elmondása szerint. Az oldalt fekvő pozíció volt számára kellemesebb mivel az orra elvolt dugulva. A végén kedvesen kétszer is megölelt :). Remélem azóta jobban van és a náthája is elmúlt már.

Aztán kis szünet következett. A mellettem lévő nagy teremben beszélgetések, előadások zajlottak.
Én ez idő alatt leültem a kanapéra és meditáltam egyet. Elképzeltem, hogy megnyitom magam az emberek előtt és még a rendezvény végéig bőven annyi látogató jön hozzám - akik kíváncsiak lesznek a lélekmasszázsra - amennyit én elbírok. Még jóformán be sem fejeztem a meditációmat amikor léptek zaját hallom. Hárman jöttek a terembe és abból egy ki is próbálta a HP-ot. Később 2 fiatalemberrel beszélgettem jó hosszasan, mindenre kíváncsiak voltak. Majd egy ott dolgozó hölgy is érdeklődött, sajnos rá már nem nagyon jutott időm.

A visszajelzések igen pozitívak voltak annak ellenére, hogy nem egy megszokott masszázs környezetben történt a dolog és sajnos néha ránk is nyitották az ajtót és néha elég hangos zajok, tapsolás zavarta meg az ideiglenes kezelő "csendjét".

A végén egy idősebb hölgy jött. Akire végül is több időt szántam mint másokra mivel úgy éreztem belefér az időbe és igényli is ezt. A hölgy elég nehezen lazult el de végül sikerült neki kb. 10 perc után. Végre nem ő akarta irányítani az én mozdulataimat hanem sikerült elengednie magából a feszültséget és a milliónyi gondját. A kezelés végén még beszélgettem vele. Ő pedig nagyon is bele lendült a mondani valójába, amelyek végül is teljesen pozitív irányt vettek és kellemes emlékek jöttek fel belőle.
Aztán elbúcsúztunk egymástól és még alkalmunk volt Kálazi Ági előadásának végét hallani, látni és a meditáción is részt venni.

Összességében kellemesen zárult a rendezvény. Láttam, jól érezték maguk az emberek és én is jópár tapasztalattal gazdagabban hagytam el a Dubniczay-palotát.

Köszönöm mégegyszer a meghívást! :)





2011. november 22., kedd

Csend Napok nyitó rendezvénye

Csendes, intim hangulatú, de programokban bővelkedő együttlétre hívunk és várunk mindenkit, aki belső békéjének, lelki egyensúlyának megteremtésére törekszik, akinek a karácsony nem költséges vásárlást, hanem mély emberi kapcsolatokat, elmélyülést jelent.



Várok mindenkit sok szeretettel:

Holistic Pulsing - Lélekmasszázs Kezelés 16:00-tól

Helyszín:
Veszprém, Művészetek Háza
Dubniczay-palota - Vár u. 29.
Dátum:
2011. november 26.
Időpont:
16:00 - 22:00


A teljes program:


CSEND NAPOK

Veszprém – Balatonfüred, Tihany – Budapest 
Készüljünk fel lélekben a valódi ünnepre!
2011. november 26. és december 10. között
„Az ünnep: csend. Megállás. Elmerülés az időtlenségben. Hangtalan ujjongás, néma zokogás. Mosoly a könnyek között. Könny a mosolyban. Ahogy a fölkelő, a lenyugvó Nap ragyog át a felhők résén. Az ünnep az a pillanat, mikor álomnak érezzük a valóságot. És valóságnak azt, ami láthatatlan, megfoghatatlan.”
(Kodolányi János: Az égő csipkebokor; második könyv, 27)
2011. november 26. szombat 16 órától 22 óráig
Veszprém, Művészetek Háza – Dubniczay-palota 
CSEND-ÜNNEP
16 óra: Csendes és harsány ünnepeink
A beszélgetés résztvevői:
Dr. Garaczi Imre filozófus, egyetemi docens 
Dr. Horváth Erzsébet vegyészmérnök, egyetemi docens
Franczia Dániel magyar-etika szakos végzős egyetemi hallgató
Somody Zsuzsa televíziós újságíró
Veress József teológus, tanár
17,30: „Csendes éj”
Ötvös-Cseke Noémi énekművész koncertje
zongorán kíséri: L. Kovács Ildikó
18 óra: OdaLÖKött KÖLtészet (slam poetry) 
A veszprémi slammerek és pécsi vendégeik kifejezetten e rendezvényre készülnek csend témájú verseikkel. 
Ha Önnek van verse a csendről, hozza el, mondja el! 
19 óra: Pilinszky 90
Pilinszky János 90. születésnapja alkalmából 
megidézzük a szuggesztív előadású költőt: saját verseit mondja az 1979- ben rögzített hangfelvételről, élő zenével, hangulatfilmmel, fényfestéssel, árnytánccal kísérve.
Közreműködők, alkotók:
Fekete Pál, Kövi Arthur, Nagy Róbert, Szepesi Imre,
Glück Balázs, Horváth Csilla, Simon Liliána 
20,30: Szép, új világ..? 
Kálazi Ágnes reiki tanítómester előadása
21 óra: Közös meditáció 
16 órától folyamatosan: 
Természetgyógyászok, terapeuták a csend terében 
Amikor valóban odafigyelünk valakire, akkor megjelenik a csend dimenziója. A jelenlét-nek ezen terében találkozhatunk végre a másik emberrel, gyógyulhatunk. Várunk...
Apró karácsonyi ajándékok, kellékek vására
A Kézműves Kuckó (Urák Éva) és a Kézműves Bolt (Ónodi Réka) 
kínálata
Karácsonyfa díszítés
A Dubniczay-palota karácsonyfáját díszítsük fel közösen! Kérjük, mindenki hozzon egy (csak egy) apró, természetes anyagból készült díszt.
Épület díszítés
A Dubniczay-palota udvari homlokzatának ünnepi fényfestése: 
a Méhkasaula programja
„Testnek a kenyér”
E hosszú délután, este során megéhezünk, megszomjazunk. Teával, zsíros kenyérrel, almával, pattogatott kukoricával megkínáljuk. Ha teheti, hozzon Ön is pár finom falatot, kóstolót a karácsonyra tervezett finomságokból!
2011. december 1. csütörtök 17 órától
Tihany, Művelődési Ház
CSEND-KÉPEK
John Judit grafikus kiállításának megnyitója 
Megnyitja: Herth Viktória a Művészetek Háza gyűjteményvezetője
A kiállítás december 18-ig látogatható.
2011. december 2. péntek 19 órától
Budapest, Lilaköd Könyveskávézó (XIII. ker. Tátra u. 22/B)
CSEND-VERSEK
A slam poetry hazai képviselői az ország különböző részeiről érkeznek Budapestre, hogy a csend témájában megosszák egymással és a vendégekkel verseiket: „Régóta megvan minden válasz, csak kérdeznünk kell megtanulni. Hallgassuk meg egymást, magunkat.”
Slammerek: Angyal Gyula, Kontra Marika Szvita, Forgó Marietta, Tengler Gergely „TG”, Daniel Brownwood 
2011. december 3. szombat 15 órától
Veszprém, Latinovits-Bujtor Játékszín
CSENDES DÉLUTÁN ZENÉVEL, VERSSEL
A Petőfi Színház Operabarátok Körének programja
Kolti Helga színművész közreműködésével
Belépőjegy: 1.000 Ft
2011. december 4. vasárnap 18 órától
Budapest, FUGA Budapesti Építészeti Központ (V. ker. Petőfi Sándor u. 5.)
GAMBA MODERNO: a viola da gamba kortárs szemmel
Közreműködik: Bodrogi Éva (szoprán), Koltai Kata (gitár), Mali Emese (zongora), Rohmann Ditta (cselló), Szalai András (cimbalom), Váczi Dániel (szopranino és alt szaxofon). Viola da gambán játszik a veszprémi születésű Kallai Nóra.
Belépőjegy: 1.500 Ft
2011. december 9. péntek 16 órától
Balatonfüred, Tihany
CSEND-KÓSTOLÓ
Balatonfüred: vízcsobogás, képek, versek
Séta a vízparton; Poller Zoltán A természet vonzásában című kiállítása a
Hotel Silver Resort-ban (november 12. és december 12. között látogatható); versek a csendről
Vendéglátónk: a Hotel Silver Resort és Ács Anna muzeológus
Tihany: visszhang az Echo dombon, elmélkedés az apátsági templomban
Vendéglátónk: Korzenszky Richard bencés perjel
Különjáratú autóbusz indul Veszprémből, a Megyeház térről 16 órakor, 
haza indulás kb. 20 órakor.
E programra előzetes bejelentkezés szükséges:
Művészetek Háza Veszprém, Vár utca 17. 88/425-204; 88/560-507
2011. december 10. szombat 18 órától
Veszprém, Városi Művelődési Központ és Könyvtár
TÜNDÉREK ERDEJE
Kövi Szabolcs gyertyafényes adventi koncertje
A legújabb Himalája-meditáció és más albumok 
bemutatója tánccal, vetítéssel.
Belépőjegy: 1000 Ft
A veszprémi Művészetek Háza (Veszprém, Vár u. 17.www.arthouseweb.hu) és az ITTMOST Egyesület (www.ittmost.blog.hu) szervezésében,
a Veszprémi Petőfi Színház,
a veszprémi Városi Művelődési Központ és Könyvtár,
a balatonfüredi Városi Múzeum,
a balatonfüredi Hotel Silver Resort
a Tihanyi Bencés Apátság,
a tihanyi Művelődési Ház,
az Astoria Slam Poetry és 
a FUGA Budapesti Építészeti Központ közreműködésével 
megvalósuló program.
Művészetek Háza Veszprém, Vár u. 17.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

2011. november 19., szombat

Boldog Baba, boldog Mama...

D. kislánya 1 éves múlt. nehezen alszik el magától nappal, és az éjszakai alvással is gondok vannak....

Egyszerű mozdulat, szerető ringatás... Anyukák könnyedén alkalmazhazják hiszen a vérükben van.
A gyermek pedig elmerül a ringásban és hamar álomra szenderül.

D-nek kislánya hason fekve szeret aludni. Megmutattam egy játék babán, hogy hol fogja és milyen ütembe ringassa el gyermekét. A siker önmagáért beszél melyet egy üzenet formályában osztott meg velem. " Ilyen gyors nappali altatásban sem volt mostanában részem! "


A babák még igen jól emlékeznek, hogy milyen érzés mamájuk méhében ringatózni a magzatvízben.
Aztán kisgyermekként ha bánat ér minket akkor is szívesen bújunk Anyukánkhoz és ha kell ő megnyugtatóan átölel, elringat.
Felnőttként párunk ölelésében lelhetünk vigaszt.

A Lényeg az ÉRINTÉS! - mely megnyugtat bennünket, vigaszt ad, gyógyulást hoz és szeretetet közvetít.

Biztonság...

2011. november 13., vasárnap

Visszajelzés egy házaspár részéről :) - Köszönöm!!


  • Drága Timi!
  • N-nek bérletet szeretnék venni Hozzád!!!! :)
  • Virágot hozott nekem, mikor hazajött Tőled. Ez nagy szó, hogy csak úgy...meg ahogy, meg amiért....szóval nem tudom mit tettél vele (ez volt a Lélekmasszázs :) - Timcsillag megjegyzése), de tutin Neki is jó, és nekem is. :) :) Teljesen kisimult, nem éreztem rajta a feszültséget, nyugodt, jókedvű, azt mondta megoldásokat talált. 
  • Köszönjük még egyszer, hogy szinte az egész napodat ránk szántad.
  • Én is jól vagyok azóta is, nem aggódom olyan betegesen mint eddig, csak egy kis egészséges izgulás. ja, és egy hatalmasat, mélyet , pihentetőt aludtam délután...végre. KÖSZÖNÖM! puszi

2011. november 10., csütörtök

Visszajelzés a kezelésről 1.

A visszajelzéseknél amiket kapok és itt közzéteszek nem írok ki neveket. A nevek helyett csak egy nagy Betü fog állni ha épp szükséges.
A Lélekmasszázsról kapott visszajelzések mindíg hálával töltenek el amely igazolja számomra a módszer nagyszerűségét.
Köszönöm mindenkienk utólag is és előre is ezeket a beszámolókat amiket a Holistic Pulsing alatt és után éltek át és megosztották velem és most veletek is. :)


Kedves Tímea!

 Én nem olvastam és nem is hallottam eddig, hogy van ilyen is hogy lélekmasszázs! Amikor egy-két szóban elmondtad mi fog történni amikor felfekszem majd a masszázsasztalra már tudtam csakis "jóban"fogok részesülni. Remekül el tudtam lazulni
igen rövid idő alatt, ebben segített a remek nyugtató-lazító zene, a mécsesek. Ezek mind együttesen nagyon bensőséges hangulatot tudtak létrehozni. Maga a "masszázs" amit nem is neveznék annak, hanem finom puha érintéseknek és igen kellemes rezegtetéseknek, nagyon "finom" volt. Mint észrevehetted elég hamar ellazultam és teljesen átadtam magam. A kezelés alatt még a gondolataim is szinte megszüntek, illetve lelassultak. Nagyon jó volt, nagyon köszönöm. Az utóhatása milyen volt? Nem voltam feszült, streszes elötte sem, de tőled eljőve egy mély nyugalom -béke áradt szét bennem. Azt hiszem semmi sem tudott volna kizökkenteni ebből az állapotból egy jó ideig. / na és nem is zökkentett ki semmi az éjszakát egyfolytában végigaludtam ,-nincs ez mindig így -/ Tehát csak rajta, szüksége van az embereknek ilyen "finom" lélekmasszázsra! Ha megengeded én is szívesen újra átadnám magam ennek az érzésnek. Még egyszer köszönöm Neked, hogy kipróbálhattam, megtapasztalhattam milyen is a lélekmasszázs. Jó....jó....jó....nagyon jó !!!

Amikor már nem gondolkozunk tudatosan...


Fekvő pozíciók Holistic Puslingnál

A Holistic Pulsing (HP) kezelése 3 fajta pozícióban végezhető. A kezelés masszázs ágyon történik és a kezelt személy kényelmes ruhában van.

Kinek melyik a kényelmes?

Akinek nem okoz gondot a hanyattfekvés annak elsősorban az ajánlott, de természetesen a fő szempont, hogy jól érezze magát ebben a pozícióban. Akinek például gerincsérve van az nem valószínű. hogy ebben a pozícióban képes ellazulni és akár tartósan így feküdni. De bármi más oka is lehet, hogy ha nem szeretünk így feküdni.




Oldaltfekvő pozíció azoknak ajánlott akik amúgy igy érzik magukat a legjobban és így szeretnek elaludni.
Vagy bármi más fizikai okai vannak a hanyatt vagy hasonfekvésnek.
A kismamáknak is ez a legelőnyösebb fekvés ha már nagyobbacska a pocijuk.


És nem utolsósoran aki a hasonfekvést részesíti előnyben annak ebben a pozícióban végezhető a kezelés.

Bármelyik fekvő helyzetet is választjuk a lényeg, hogy jól és kényelmesen érezzük magunkat a kezelés alatt. Képesek legyünk ellazulni, átadni magunkat a jó érzéseknek. 

A HP célja, hogy a kezelt személynél az energetikai egyensúly újra helyreálljon. A ringatások és pulzálások (vibrálások) során a test gyengéd rezgésbe jön amely a lábujjaktól a fejtetőig hat.
A kezelt személy mély ellazulást él át, így tehát az egész lényünkre hat. Testünk kellemesen ellazul, beindulnak az öngyógyító folyamatok, és ezzel egyidőben szellemünkre és lelkünkre is hatással van.
Jöhetnek fel képek, vagy akár "mozizhatunk" közben, vagy egyszerűen csak érzetek, érzések formályában indulhat el az a folyamat amely során a bennünk lévő blokkok oldódhatnak. Ez mindenkinél más és más, előre meg nem hazározható módon történik.

A HP mindenkinek ajánlott, nemtől, kortól függetlenül.
Akik napi szinten küzdenek a stresszel, feszültségekkel tehát túlterheltek azok végre itt képesek lesznek elengedni magukat és mélyen ellazulni.  
Azok akik nem is tudják miért, de rosszúl érzik magukat, testi, lelki egyensúlyukat vesztették azok is megtalálják az oldódást a HP-ban.
A gyerekek imádják ezt a fajta ringatás. Nekik is jólesik a kényeztetés... az iskolai stressztől, félelmektől való megszabadulás, és még kit tujda mi nyomhatja apró kis lelküket.
A kismamák elengedhetik a szüléssel kapcsolatos félelmeiket, oldódhatnak aggodalmaik.



2011. november 8., kedd

A Holistic Pulsingról avagy a lélekmasszázsról 2.


Ha rákeresünk az interneten a Holistic Pulsing-ra akkor biza jó sok információt kaphatunk. Ezen információ halmazban előbbukkanhat egy másik fajta Holistic Pulsing (HP) is amelyenek megalkotója és tanítója Tovi Browning mely a gyengédség hatalma alcímmel, vagy könyvcímmel is rendelkezik. Ez a fajta HP is jelen van már kis hazánkban. Ha a lényegét tekintjük mindkettőnek akkor a céljuk ugyanaz. Kellemes ellazulást nyújtani az embereknek és oldani az energia blokkokat. Hogy miért is alalult ki több fajta HP? Ez nagy valószínűséggel a világban való elterjedésének köszönhető, hiszen biztosan minden terapeuta hozzárak valamennyit a megszerzett tudásáshoz, vagy rájön bizonyos mozdulatokra amelyek szintén hasonló eredményt nyújtanak az addig tapasztaltakhoz.


Maga Schneider Ferenc is elmondta a tanfolyamon amin részt vettem, hogy Ő maga is jóval több fogást, mozdulatot alkalmaz, mint amit régen a mesterétől tanult Bécsben. Tehát az évek hosszú tapasztalata és a páciensek esetleges állapota és a rajtuk való segítés vágya a terapeutában előidézi azt, hogy tovább fejlessze a már megszerzett tudását. Így fejlődik minden és halad előre az idők során.



És íme egy videó amit tanítómmal, Schneider Ferenccel készítettek. Bemutatja és elmondja, hogy hogyan történik a kezelés. És jópár plusz információt is hallhatunk tőle.


2011. november 3., csütörtök

A Holistic Pulsingról avagy Lélekmasszázsról 1.

Miért hívják magyarul a Holistic Pulsingot lélekmasszázsnak? Honnan is ered? Miként jutott el Magyarországra?
És még biztos sok egyéb kérdés is felmerül a kedves olvasóban. Ezekre most legjobb tudásom szerint igyekszem válaszolni. De ha esetleg még marad szürke folt akkor nyugodtan kérdezzenek.

A Holistic Pulsing Ausztráliából származik. Az ottani őslakosok jöttek rá, hogy nemcsak a gyerekeknek jó a gyengéd ringatás. A felnőttekre is nagyon jó hatással van. Ez a módszer a testben áramló energiák blokádjainak feloldására, a szervezet természetes védekező- és öngyógyító erejének aktivizálására öszpontosít.
Magyarországra Schneider Ferenc hozta be aki Ausztriában tanulta és és vált terapeutává a Holistic Pulsingban. Ő mondta, hogy németül van egy alcíme ennek a masszázsfajtának amit úgy hívnak, hogy MASSZÁZS A LÉLEKNEK. Így aztán ő volt a magyarországi keresztszülője és nevezte el a Holistic Pulsingot Lélekmasszázsnak. 

Ösztönösen odakapjuk a kezünket ahol fáj, ahol sérülés ér bennünket. Megsimogatjuk gyermekünket amikor csak szükségét érezzük. Elpusztulnánk szeretet és érintés nélkül. 
Ezt én úgy mondanám, hogy az érintésnek gyógyító ereje van, mind lelkünkben, mind testünkben.
Úgy tapasztaltam, hogy a Lélekmasszázs során kapott finom érintések és ringatások felidézik bennünk a gyermeki énünket. Ez is segít bennünket, hogy könnyedén ellazuljunk. Hamar alfa vagy akár még mélyebb szintre segít minket a lélekmasszázs. Ez a különleges lazító technika segítségével ugyanazt elérjük, mint akár az agykontroll segítségével. De itt nem kell akarnunk azt, hogy ellazuljunk. Az akarat inkább itt hátráltató tényező lehet. Nincs szükség senki szóbeli irányítására, hogy végre ellazuljon a test és végül az elme is.
Ami azért segíti az ellazulást az egy remekül összeállított zene. Lágy és kellemes...

2011. október 31., hétfő

Adni, adni és adni a hála érzésével.

Amikor régen masszíroztam valakit már akkor is valami különös érzés fogott el. Olyan, mintha a bőrénél kicsit mélyebben látnám azt az embert aki épp a kezeim alatt van. Furcsán hangzik de... talán
valamilyen különös üzenetet fogok az izmoktól és a csontoktól?
Régen mikor még úgymond semmi extra szaktudás nélkül masszírozgattam az embereket akkor is mindíg hálás, pozitív visszajelzéseket kaptam.
Anyukám mondta egyszer, hogy jó érzékem van hozzá :) - és én el is hittem neki!
Azóta is ezzel a hittel teszek jót a megfáradt izmoknak és a rakoncátlan csontoknak.
Azon felül, hogy talán jó érzékem van hozzá, bennem van még valami amit érzek ha egy ember hozzám jön. Ha szavakba akarnám önteni akkor biztos szeretetnek és hálának hívnám. És nem mellékesen tisztelettel nyúlok az emberekhez mivel lelkük templomát érinthetem.

Amikor lélekmasszázst adok akkor sok sok pozitív gondolattal veszem körbe azt aki a masszázs ágyon fekszik. Mivel már az elején "összekapcsolódom" vele fizikailag és lelki szinten is ezért fontosnak érzem, hogy az én közelségem és érintésem által a lehető legtöbb pozitív és szeretet energiát kapja a kezelt személy.
Csodás érzés amikor a kezelés végén egy mosollyal ébrednek az arcukon. :) - leírhatatlan.

2011. október 27., csütörtök

Kezdjük akkor most előlről :)

Amit eddig nem tettem meg az, hogy nem mutatkoztam be.

Kocsis Timea vagyok. Balatonalmádiban élek.
Nemrégen még Londonban laktam. A nyár végén költöztem haza Magyarországra a párommal.
Londonban egy idősotthonban dolgoztam majdnem 3 évet. Ott sokmindent megtanultam a szeretetről az elfogadásról és persze önmagamról is.

Régi titkolt vágyam volt, hogy masszázsokat tanuljak. Szeretek adni az embereknek.
Jópár évvel ezelőtt egy kedves ember megtanította nekem a Yumeiho masszázst.
Aztán mikor haza költöztem akkor eldöntöttem, hogy tanulok mellé még valamit amiről papírt is adnak.
Így esett a választásom a Shiatsu masszázsra.
Aztán még böngészgettem tovább a cég weboldalán ahol tanulni vágytam és megakadt a szemem a Holistic Pulsing-on azaz a Lélekmasszázs-on. Fogalmam sem volt, hogy mi az és honnan jött.
De valahogy úgy éreztem, hogy jó lehet. Aztán eljött a nap amikor felutaztam Budapestre, hogy megtanuljam ezt a számomra sosem hallott, tapasztalt dolgot. Előző nap azért már utána néztem a leendő tanítóm weboldalán, hogy miről is van szó, mit is fogok tanulni. Majd ezt követett néhány youtube videó megnézése is. És akkor már láttam, hogy valami nagyon különleges és izgalamas dolog áll elöttem.
És ez be is igazolódott hamarosan...

Amikor a masszőr kapja a Lélekmasszázst :)

Tegnap én magam is kaptam Lélekmasszázst.
Az eredménye bámulatos volt.

A lélekmasszázs során egy ellazult állapotba kerülünk. Ez az ellazult állapot alfa vagy még mélyebb szintet jelent. Tehát nem csak testünk hanem elménk is mélyen ellazul. Kikapcsol a tudatos énünk és átveszi a helyét a tudatallati. Ebben a fázisban vagyunk képesek feldolgozni az éppen aktuális problémáinkat, gonjainkat a legjobban. Agykontrollosok konkrétan tudják, hogy mit jelent ez. Ugyanezt el tudjuk érni a lélekmasszázzsal is miközben kényeztetően elrigatnak minket ebbe az állapotba.
Az én problémám elég régi keletű. Mondhatni tini korom óta elkísért.
tegnap a lélekmasszázs során sikerült feldolgoznom és átlátnom egy más szemszögből a dolgot. Mondhatni utazást tettem a testemben ahol megszeretgettem azokat a szerveimet amiknek végre szükségük volt a szeretetemre és megértettem működésük csodáját.
A végén pedig egy fájdalmas tüskét is sikerült eltávolítanom önmagamból melynek sebe végre begyógyulhat.

A masszőr ágyról felkelvén mélyről jövő boldogságot és nyugalmat éreztem.
Ami még segített ezt a bennem lévő blokkot, problémát oldani az a Ho'oponopo volt. Melynek lényege a megbocsájtás és a SZERETET.
Én magam is ezt tettem ezen belső utazásom során. :)

2011. október 23., vasárnap

A Lélekmasszázsról röviden

A Holistic Pulsing vagy Lélekmasszázs egy manuál (kézi) terápia, amely tágabb értelemben véve a masszázsformákhoz tartozik, egy gyengéd, mégis intenzív testorientált lazítási technika.

Az Ausztráliából származó, Holistic Pulsing elnevezésű módszer, a testben áramló energiák blokádjainak feloldására, a szervezet természetes védekező- és öngyógyító erejének aktivizálására összpontosít.

Célja az energetikai egyensúly elérése. A ringató és vibráló mozgáson keresztül az egész test gyengéd rezgésbe jön, ami a fejtetőtől a lábujjakig hat. Néhány pillanat múlva a kezelt kellemes, mély ellazulást él át. A ritmussal - ami hasonló a szívveréshez - a sejtemlékezet aktiválódik, így a sejtek visszatalálnak saját ősi rendeltetésükhöz.
A lélekmasszázs az egész lényünkre hat, a teljes egységet, testet- lelket- szellemet stimulálja, beindul a gyógyulási folyamat a fizikai testben, kialakul a hármas egység közötti egyensúly.

A kezelés masszázs ágyon történik.
A kezelt személy kényelmes ruhában van.

A saját Facebook oldalam :)